Person


Zsolt Sáfár Kovács

Zsolt Sáfár Kovács

Fødsel: 1968 március 16., Nagykanizsa

Színművész.

1995-ben végzett a Hangár Hangművészeti Oktatási Központban. 1995-1998 között a Független Színpadon, 1998-tól a Kolibri Pincében játszott. Később Budapesti Kamaraszínház, majd a Centrál Színház színésze lett.

A Fuldokló című magyar filmszatíra főszerepét játszhatta el, ahol egy fuldoklást színlelő embert alakított. 2004-ben A ház című…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színművész.

1995-ben végzett a Hangár Hangművészeti Oktatási Központban. 1995-1998 között a Független Színpadon, 1998-tól a Kolibri Pincében játszott. Később Budapesti Kamaraszínház, majd a Centrál Színház színésze lett.

A Fuldokló című magyar filmszatíra főszerepét játszhatta el, ahol egy fuldoklást színlelő embert alakított. 2004-ben A ház című kisjátékfilmben szerepelt, amelynek rendezője elnyerte a Magyar Filmszemle Zsűrijének különdíját.

2014-ben az Ujj Mészáros Károly rendezte Liza a rókatündér című hazai romantikus vígjátékban alakított egy postást. A köztévé Kossuthkifli című sorozatában is volt egy kisebb szerepe. Olyan színházak színpadain állt, mint a Szkéné Színház, az Artéria Színházi Társaság, a Gózon Gyula Kamaraszínház, a Kék Produkció vagy a Manna Produkció. A színjátszás mellett szinkronizál is.

Jelenleg a Centrál Színház társulatának tagja.

Szerepei a Centrál Színházban:

Alan Jay Lerner: My Fair Lady - Szereplő
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért - Faszál György
László Miklós: Illatszertár - Fiatalember

Filmes és televíziós szerepei:

Ízig-vérig (2019)
Pappa Pia (2017)
Kossuthkifli (2015)
Anyám és más futóbolondok a családból (2015)
Munkaügyek (2014)
A csíkos pizsamás fiú (2008)
Limonádé (2003)
Sacra Corona (2001)
Új faj (2001)

Illatszertár -

Illatszertár -

Centrál Színház
  • Fiatalember
Illatszertár.

Illatszertár.

Centrál Színház
  • Fiatalember
Karda László: Tíz év száműzetésben

Karda László: Tíz év száműzetésben

Új Alkotóműhely Egyesület
  • Skuespiller
Mindenkit megnyúzunk

Mindenkit megnyúzunk

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • 1. Német katona
Sok hűhó semmiért - Keszthely

Sok hűhó semmiért - Keszthely

Centrál Színház
  • Skuespiller
Sok hűhó semmiért..

Sok hűhó semmiért..

Centrál Színház
  • Faszál György
TÁP Színház: Kuznyecki esőzések

TÁP Színház: Kuznyecki esőzések

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jurij Jefimov
Tíz év száműzetésben

Tíz év száműzetésben

Óvóhely Kultúrbunker
  • Puczi Béla

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.