Artist


Nándor Szilágyi
2

Nándor Szilágyi

Birth: 1955 szeptember 16. (Szabadka)

Színművész.

1965-ben Újvidékre költöztött, ahol befejezte az álatlános- és középiskolát. 1978-tól 1982-ig Pataki László osztályvezető tanár vezetése alatt az Újvidéki Művészeti Akadémia Drámai szakán színészetet hallgatott, 1983-ban diplomált. Színészként részt vett az Újvidéki Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház valamint a szabadkai Népszínház előadásaiban is. 1984-től az…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színművész.

1965-ben Újvidékre költöztött, ahol befejezte az álatlános- és középiskolát. 1978-tól 1982-ig Pataki László osztályvezető tanár vezetése alatt az Újvidéki Művészeti Akadémia Drámai szakán színészetet hallgatott, 1983-ban diplomált. Színészként részt vett az Újvidéki Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház valamint a szabadkai Népszínház előadásaiban is. 1984-től az Újvidéki Színház társulatának tagja, ahol közel 70 bemutatója volt. 1999-től a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, és 2020-ban innen megy nyugdíjba , de továbbra is aktívan játszik az előadásokban.

DÍJAK:
Az évad legjobb epizódszerepéért járó díj három alkalommal (a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának díja) 2001, 2003, 2004
Az évad legjobb férfi főszerepéért járó díj (a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának díja) 2005
Pataki Gyűrű díj (az évad legjobb vajdasági alakításáért járó díj) 2005
A legjobb díszletért járó díj (a Kisvárdai Határon Túli Színházak Fesztiváljának díja) 2005

JELENTŐSEBB SZÍNPADI SZEREPEK:
Dukovszki Deján: Puskaporos hordó (Dimitrij); Hubay Miklós: Zsenik iskolája (Folgár)
Hubay Miklós Te Imre, itt valami ketyeg (Ügyelő); Csáth-Fodor-Hernyák.: Zách Klára (Gyulafi)
Tasnádi-Sziveri-Lajkó: Közellenség (a szigfrid); Leonard Gershe: A pillangók szabadok (Ralph)
W. Shakespeare: Romeo és Júlia (Páris); Weöres-Verebes: Holdbeli csónakos (Istók)
Brackett-Diamond-Wilder-Verebes: Van, aki forrón szereti (Felügyelő); Kádár Kata (Az öreg)
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Markolics); Gion - Gyarmati - Mezei K.: Koldustetű (Gergián)
Majtényi Mihály: Harmadik ablak (Lódoktor); Dürrenmatt: Fizikusok (Moebius)
Shakespeare-Csipak-Hernyák: Falstaff (Henrik); Steinbeck: Egerek és emberek (Lenny)
Peter Shaffer: Játék a sötétben (Ezredes); Büchner: Woyzeck (Karl)
Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja (Hinz), Kao Hsi Cien: Buszmegálló (Hallgatag ember)
Tasnádi István: Titanic vízirevü (Pakura bácsi); Kristof-Eldad-Brestyánszki: Nem fáj! (Plébános)
Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház (Marhakereskedő); Ibsen: Nóra (Rank doktor)
Masteroff-Kander-Ebb: Cabaret (Schultz úr); Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? (Kiss)
Danilo Kiš: Siratófal (Sánta ember); Mezei-Pálfi-Szőke-Brestyánszki: Záróra (Archie)
Beckett: Godot-ra várva (Estragon); Gorkij: Kicsik és polgárok (Percsihin)
Shakespeare: Vízkereszt (Fonnyadi Ábris); Háy János: A Gézagyerek (Szomszéd)
Mezei - Pálfi - Szőke - Brestyánszki: Safe House (Öreg); Visniec-Gyarmati: Lápon (férfi)
Brestyánszki: A Tengeren nincsen sár (Katz); Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj (Tóbiás)
Csehov: Cseresznyéskert (Gajev); Szirmai-Bakonyi-Gábor: MÁgnás Miska (Eleméry)
Biljana Srbljanović: A halál nem bicikli... (Apa); Tasnádi István: Kupidó (Az év üzletembere)
Alfred Jarry: Übü király (Ladiszláv, Máté szellem, Lecsinszki Szaniszló); Háy János: Kemping (férfi)
Brestyánszki B.R.: Vörös (férfi); Shakespeare: Macbeth (Portás)
Lev Birinszkij: Bolondok tánca (Davidov, Rendőr); T. Williams: Camino Real (Uzsorás, Lord Mulligan)
Kosztolányi-Gyarmati: Édes Anna (Ficsor, Dr. Moviszter); Shakespeare: A vihar (Alonso)
Szép Ernő: Lila ákác  (Józsi); Laurence Sterne: Tristram Shandy (férfi)

DÍSZLETTERVEK:
Hubay Miklós: Te Imre, Itt valami ketyeg
Hubay Miklós: Zsenik iskolája
Nikolaj Koljada: Murlin Murlo
Müller-Seress: Szomorú vasárnap
Mezei - Pálfi - Szőke - Brestyánszki: Safe House
Zalán Tibor: Amese marad
Brestyánszki: A tengeren nincsen sár
Parti Nagy Lajos: Ibusár
Tasnádi István: Tapasztalt asszony
Ibsen: Nóra

JELENTŐSEBB FILMSZEREPEK:
Veljko Bulajić: Nagy transzport (Velja usztasa)
Balázs Éva: Pannoncsúcs (Fegyenc)
Vicsek Károly: Késdobáló (Sebestyén)
Bicskei Zoltán: Nagyapáti Kukac Péter (Nagyapáti Kukac Péter)
Petrović: Barátok (Mirko)
Vicsek Károly: Senki udvara (Parkőr)
Vicsek Károly: Bolygótűz (Danilo)
Branko Ištvančić: Duh u močvari (Liptusov otac)

(Egy)mással  Szabadkai Népszínház

(Egy)mással Szabadkai Népszínház

Thália Színház
  • Stage set
A csúnya - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

A csúnya - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

Katona József Színház
  • Díszlettervező-asszisztens
A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) Szabadka

A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) Szabadka

Thália Színház
  • Apa
A vihar Szabadkai Népszínház vendégjátéka

A vihar Szabadkai Népszínház vendégjátéka

József Attila Színház
  • Alonso
A.P.Csehov: Csersznyéskert

A.P.Csehov: Csersznyéskert

József Attila Színház
  • Gajev, Ranyevszkaja testvére
Amadeus

Amadeus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • SALIERI INASA, SZAKÁCSA
Amadeus - a Szabadkai Népszínház vendégjátéka

Amadeus - a Szabadkai Népszínház vendégjátéka

Katona József Színház
  • SALIERI INASA, SZAKÁCSA
Amadeus-Szabadkai Nagyszínház

Amadeus-Szabadkai Nagyszínház

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Salieri inasa, szakácsa
Eastwicki boszorkányok

Eastwicki boszorkányok

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Munkatárs
Fanyar ódium

Fanyar ódium

Csiky Gergely Színház
  • Actor/Actress
Háy János: A Gézagyerek A POSZT Thália-díjas előadása

Háy János: A Gézagyerek A POSZT Thália-díjas előadása

Thália Színház
  • Szomszéd férfi
Henrik Ibsen: Nóra

Henrik Ibsen: Nóra

József Attila Színház
  • Stage set
HTMSZ Tapasztalt Asszony Szabadka

HTMSZ Tapasztalt Asszony Szabadka

Thália Színház
  • Stage set
HTMSZSZ'16 Bolondok Tánca (Szabadka)

HTMSZSZ'16 Bolondok Tánca (Szabadka)

Thália Színház
  • DAVIDOV, hivatalnok
Ibsen: Nóra

Ibsen: Nóra

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Stage set
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Marhakereskedő
Marius von Mayenburg: A Csúnya

Marius von Mayenburg: A Csúnya

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Díszlettervező-asszisztens
Rükverc

Rükverc

Csiky Gergely Színház
  • Szabadka
Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020

Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Józsi, pincér
Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020

Szép Ernő: Lila ákác / Szemle 2020

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Józsi, pincér
Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Stage set
Tasnádi István: Tapasztalt asszony

Tasnádi István: Tapasztalt asszony

Jászai Mari Színház, Népház
  • Stage set
Übü király (Szabadka)

Übü király (Szabadka)

Thália Színház
  • Stage set
Vörös

Vörös

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Actor/Actress
Vörös

Vörös

Katona József Színház
  • Actor/Actress
Zágon - Nóti - Eisemann: HYPPOLIT, A LAKÁJ

Zágon - Nóti - Eisemann: HYPPOLIT, A LAKÁJ

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Stage set
Záróra

Záróra

Thália Színház
  • Arch

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.