Person


Nándor Ferencz
2

Nándor Ferencz

Színész.

A Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. Drámai tagozat

1990-ben született Csíkszeredában. Gimnazista évei alatt tagja lett a Márton Áron Főgimnázium színjátszó körének. Első szerepe Theseus volt, William Shakespeare: Szentivánéji álom című művében. 2015-ben végzett Kolozsváron, a Bábes-Bólyai Tudományegyetem Színház és Televízió…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színész.

A Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. Drámai tagozat

1990-ben született Csíkszeredában. Gimnazista évei alatt tagja lett a Márton Áron Főgimnázium színjátszó körének. Első szerepe Theseus volt, William Shakespeare: Szentivánéji álom című művében. 2015-ben végzett Kolozsváron, a Bábes-Bólyai Tudományegyetem Színház és Televízió karán, színész szakon. 2013-tól 2015-ig a Kolozsvári Puck Bábszínház tagja, majd 2015-től a Szegedi Nemzeti Színház művésze. Fontosabb szerepei: Tömpe Ambró kertész a Kakukk Marciban, Rózsa királyfi a Rózsa és Ibolyában, Liliomfi a Liliomfiban, Sergei Pavlovics Golubkov a Menekülésben, Erik a Mesél a bécsi erdőben.

2016-ban Dömötör-díjat kapott.


Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:

Darvas-Pintér: Parasztopera - Roland
Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár - Szabika
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Mixi
Litvai Nelli: Világszép Nádszálkisasszony - Fiatalabb királyfi
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Csóró
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában

Szegedi Nemzeti Színház
  • Csóró
Dürrenmatt: János király

Dürrenmatt: János király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Skuespiller
Gábor Andor: Dollárpapa

Gábor Andor: Dollárpapa

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szenkár, Csarada cselédje
Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár

Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szabika
Liliomfi

Liliomfi

Szegedi Nemzeti Színház
  • Liliomfi, színész
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Erik
Pinokkió

Pinokkió

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Macska
Szása i Szása

Szása i Szása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szása, a fiuk
Szása I Szása

Szása I Szása

Békéscsabai Jókai Színház
  • Szása, a fiú
Tartuffe

Tartuffe

Szegedi Nemzeti Színház
  • LOJÁLIS ÚR / RENDŐRKAPITÁNY
Tartuffe

Tartuffe

Szegedi Nemzeti Színház
  • LOJÁLIS ÚR / RENDŐRKAPITÁNY
Várkonyi Mátyás - Békés Pál: A Félőlény

Várkonyi Mátyás - Békés Pál: A Félőlény

Szegedi Nemzeti Színház
  • Csatang
Zalán Tibor: Szása i Szása

Zalán Tibor: Szása i Szása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szása, a fiuk

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.